|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 5 találat | lapozás: 1-5 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Bruncsák István 2002. augusztus 13.A kolozsvári-szegedi közös kiadású filozófiai folyóirat, a Kellék 21. száma, amely nemrég jelent meg, hat szerző dolgozatát tárja az olvasók elé. A tanulmányok a nagyváradi Posticum katolikus ifjúsági központban tavaly októberben megrendezett Isten arca és/vagy a szentség megnyilvánulása a zsidó és a keresztény hagyományban című konferencián hangzottak el elsőként. A szerzők: Bruncsák István, Bendl Vera, Veress Károly, Gáspár Csaba László, Petres László és Rigán Loránd. A Posticum - Movimentum Iuventutis Christianae Egyesület újabb konferenciát hirdet ez év októberére Lélek és élet - a bioetika és a keresztény vallás lehetséges kapcsolatai címmel, amelyre a fenti témában írott tanulmánnyal nevezhetnek be a szerzők. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 13./2010. december 11.Váradi magyar közösségépítés a politikai széljárást elkerülteTegnap délután megtartották a tavaly megalakult Nagyváradi Civil Kerekasztal (NCK) jubileumi ülését a Posticumban. Fleisz János, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének az elnöke (BINCISZ), az NCK kezdeményezője nyitotta meg az ülést, amelyen a 26 alapító szervezet közül csak a fele, pontosan 13 képviseltette magát. Megtárgyalták az NCK múltját, jelenét és jövőjét. Beismerték: az NCK bár Nagyvárad egyik jelentős kulturális eseményének, a Festum Varadinumnak a társszervezője volt, eddig jóformán csak formálisan működött. Ezért az ülés elsőrendű célja az volt, hogy lerendezzék a szervezési problémákat, hogy a kerekasztal a továbbiakban hatékonyabb legyen. Bár az NCK jogilag nincs bejegyezve – ez plusz anyagi forrásokat igényelne –, erre nincs is szükség, emelte ki Fleisz, mert már bejegyzett szervezetek alkotják, amelyek bármikor felvállalhatják a jogi képviseletet. Bruncsák István, az eddigi ügyvezetést ellátó Posticum vezetőtanácsi tagja vette át a szót, aki Rencsik Imrét, az NCK tavaly egy évre megválasztott ügyvezető elnökét képviselte. Közölte, hogy a Posticum továbbra is garantálja az NCK-nak az intézményes hátteret, tehát termet biztosít az ülésekhez. Ezek után a BINCISZ elnöke Meleg Vilmost ajánlotta az ügyvezető elnöki tisztség további betöltésére, s ezt a tagszervezetek képviselői egyhangúlag megszavazták. A színművész elmondta, hogy bár elfoglaltsága miatt nem tartja magát a legalkalmasabbnak a posztra, kapcsolatai miatt úgy véli, hasznossá válhat az NCK számára. Majd a tagszervezetek a 2011-es terveiket vetették fel, illetve eseménynaptáraikat próbálták összehangolni, mivel kulcsfontosságú, hogy hasonló jellegű rendezvényeket ne tűzzenek ki azonos időpontokra, mert ezzel egymás tevékenykedéseit akadályoznák. Fleisz leszögezte, hogy a szervezet a továbbiakban elkerüli a politikai kiállásokat, egyedüli célként a közügyet, ezen belül is a nagyváradi magyar közösségépítést, irányelvnek pedig a nemzeti összetartozást tekinti. Majd a pályázati lehetőségekről, a tagsági feltételekről, a bővítési lehetőségekről, valamint az NCK honlapjáról, jövőbeli működéséről, illetve a folyamatos kapcsolattartásról is szót ejtettek. Balla Sándor, Reggeli Újság (Nagyvárad) 2011. május 6.Sziget a szárazföldön - gondolatok a Posticumról, fennállásának 10. évfordulójára készülveNagyvárad - A 90-es évek második felében jártam elõször a Posticumban. A falak még nem álltak, de az épület már létezett megálmodójának elképzeléseiben. Az alig megkezdett építkezésen végigvezetve Rencsik Imre a várandós anyák izgalommal teli örömével és féltõ aggodalmával mesélte hol lesz a születendõben levõ új intézmény díszterme, kápolnája, recepciója. Majd hosszas vajúdás után megszületett a várva-várt jövevény, 2000. május 21-én ünnepélyes keretek között megkeresztelték és elkezdte önálló életét. Lassan kinõtte gyermekbetegségeit, kamaszodó tinédzserkorba lépett és immár új korszak elé néz, amely feltehetõen - mint minden hasonló korú kamasz esetében - az önazonosság tudatosabb keresésének idõszaka lesz. A szüntelenül változó külsõ körülmények, a belsõ érési folyamat és az idõközben felhalmozódó tapasztalat arra késztet, hogy mindig újrafogalmazzuk önmagunkat, hiszen - H. Haag német teológus szavaival élve - csak aki változik, marad hû önmagához. A jövõben a Posticumnak is minden bizonnyal változnia kell. A tizedik születésnap azonban még a visszatekintés és az ünneplés ideje. Ezen alkalomra készülõdve három olyan alapvetõ vonást érdemes megemlíteni, amely az elmúlt évtizedek során mindig jellemezte a házat, és amelyeket a jövõben sem adhat fel, ha a napjainkban szinte minden intézményt próbára tevõ gyors változások közepette továbbra is hû akar maradni önmagához, eredeti küldetéséhez. Otthon A házba betérõk elsõ benyomása - a bejárat melletti vendégkönyvben olvasható bejegyzések tanúsága szerint - az otthonosság érzése. Nem intézmény, nem szervezet, hanem meghittséget, családias hangulatot sugárzó otthon. A ház építészetileg is ezt hivatott sugallni, és az itt dolgozók is szívesebben definiálják magukat közösségként, mintsem alkalmazottakként. A Posticum azonban a szó tágabb értelmében is otthon kíván lenni. Napjainkra megszámlálhatatlanul sokan váltak lelkileg, szellemileg hontalanná, hajléktalanná. A nagy ideológia rendszerek bukása, a történelmi egyházak és a hagyományos közösségek (család, iskola) megtartó erejének megcsappanása óta sokan érzik magukat - különösen a fiatalok körében - otthontalannak. A házaikat, otthonaikat elveszítõ emberekrõl az állami, egyházi, karitatív szervezetek igyekeznek gondoskodni átmeneti szállások, melegedõk építésével. A lelkileg otthontalanná váltak elõtt elsõsorban szekták, fundamentalista, fanatikus csoportok tárják ki kapuikat, de alig akad olyan hely, ahol az elbizonytalanodott, élete értelmét keresõ, kutató ember számára teremtenék meg a lehetõséget egzisztenciális kérdéseinek megválaszolásához. A Posticum ilyen szellemi értelemben vett átmeneti szálló (is) szeretne lenni, ahol senkire nem kényszerítenek semmiféle ideológiát, hitet, meggyõzõdést, olyan hely, ahol nem csak szabad, hanem kívánatos is kérdéseket felvetni, kételkedni - de csak az igazság szenvedélyes keresése, és nem pusztán a kételkedés okozta negatív öröm kedvéért. Ezért itt hajlékra találhatnak mindazok, akik merik vállalni a kérdezés kockázatát, a kételkedéssel járó bizonytalanságot, annak veszélyét, hogy a társadalom megszokott keretei között nem lelnek otthonra. Személyesség A mondottakból következik egy másik sajátos jegy, amely mindig is jellemezte a házat és annak rendezvényeit: a személyesség. Az alapítók és programszervezõk kezdettõl fogva tudták, hogy nem fognak (és nem is állt szándékukban) tömegeket megmozgatni. Egyéni kezdeményezések eredményeként és nagyon sok barát, szimpatizáns ötlete, személyes erõfeszítése révén született meg a ház. A különbözõ programok túlnyomó többsége mind a mai napig egyéni kötõdések, személyes kapcsolatok révén alakul ki. Nem tömegrendezvények szervezése a cél, hanem olyan személyes találkozások lehetõségének a megteremtése, ahol a közös együttlét öröme és varázsa képes az egyént megszólítani, maradandó nyomokat hagyni benne és személyes felelõsségvállalásra, elkötelezõdésre sarkallni. A tömegben való elmerülés és az arctalanná válás a jelentéktelenség-, haszontalanság-, fölöslegesség-érzés veszélyével jár, ami gyakran - mintegy ördögi körként - arra ösztönzi az embert, hogy a személyes elkötelezõdés és felelõsségvállalás terhét magáról rezignáltan lerázza, megbújjon a tömegben és elmeneküljön személyes életfeladatának megvalósítása elõl. A Posticum tudatosan igyekszik e tendencia ellen hatni, ezért a személyes megszólítottság döntõ szerepet játszik az életében és (olykor kimondatlanul) elvárásként fogalmazódik meg úgy a meghívott elõadók, mint pedig a programokon résztvevõk felé. Teljesség Az élet ellehetetlenülésének nagy versében Ady már száz évvel ezelõtt megfogalmazta: Minden Egész eltörött / Minden láng csak részekben lobban. Az emberlét minden töredékessége, olykor megtörtsége és összetörtsége dacára is, magában hordozza a teljesség utáni vágyat. Sem az emberrõl, sem a Posticumról alkotott kép nem lenne teljes, ha figyelmen kívül hagynák ezt a mindnyájunkban ott szunnyadó teljességigényt. A ház által felkínált lelkigondozás erre a mélybõl forrásozó lelkiségre (A. Grün) összpontosít. Nem a keresztény lelkigondozásban mindmáig túlzottan hangsúlyozott tökéletességeszménybõl indul ki, amelynek az elvárásaihoz képest mindig alulmarad az ember, hanem az egyéni adottságok, képességek fel- és megismerésén keresztül igyekszik a lét teljességére vezetõ utat szabaddá tenni, a transzcendenciára nyíló kaput, a hátsó ajtót nyitva tartani. V. E. Frankl, a logoterápia megalapítója a Time magazin kérdésére, vajon a jelenlegi trend elvezet-e a vallástól, azt válaszolta, a trend a vallástól nem vezet el, de annál inkább azoktól a felekezetektõl, amelyek látszólag mást sem tesznek, mint egymás ellen harcolnak, és megpróbálják elorozni egymás híveit. A további kérdésre pedig, mely azt firtatta, ez az jelenti-e, hogy elõbb-utóbb egy univerzális vallás jön-e a létre azt válaszolta: ellenkezõleg, nem univerzális, hanem perszonális (mélységesen személyes) vallásosság felé haladunk, olyan vallás felé, amelybõl kiindulva mindenki megtalálhatja saját, legszemélyesebb nyelvét, ha Istenhez fordul. A Posticum az ilyen fajta Isten-ember közti találkozásnak a szolgálatában szeretne állni, tudatában lévén annak a spirituális szükségletnek, amit Prohászka Ottokár, Ady kortársa, így fogalmazott meg: új érzésekbõl fakadó énekeket nem lehet régi kották nótáira szedni. Sziget a szárazföldön Sziget a szárazföldön - írta a Posticumról egyik vendége. E találó megfogalmazással szívesen azonosul a ház. Nem szándéka az elszigetelõdés, ugyanakkor a kontinenssel a mindenkori közgondolkodással, társadalmi szervezõdésekkel, politikai célkitûzésekkel sem kíván összeolvadni. Olyan hely szeretne lenni, ahova vissza lehet vonulni a kontinenshez és a transzcendenciához fûzõdõ viszonyunkat nyugodt körülmények között átgondolni, újragondolni és megtalálni a változáshoz, a változtatáshoz szükséges energiákat. Most azonban, tizedik születésnapjára készülve, egyszerûen ünnepelni szeretne, amire május 21-23. között ezúton is mindenkit szeretettel hív és vár. Bruncsák István erdon.ro 2011. november 29.Gyűlésezik a Nagyváradi Civil Kerekasztal (NCK)Nagyvárad - Dr. Fleisz János, a Nagyváradi Civil Kerekasztal (NCK) kezdeményezője, a BINCISZ elnöke, valamint Rencsik Imre, az NCK ügyvezetője, a Posticum vezetőtanácsának tagja 2010. december 9-én, csütörtökön 17 órára hirdette meg a kerekasztal jubileumi ülését. Ebből az alkalomból várják az NCK 26 alapító szervezetének képviselőjét, valamint azokat is, akik csatlakozni szeretnének a 2009. december 9-én megalakult tömörüléshez. Helyszín: a POSTICUM díszterme, Teiului (Nagyatádi Szabó István) utca 26. Javasolt napirend: 1. Az előző ülés határozatai, az alapító szervezetek listája, tagsági kategóriák tisztázása, felhívás további szervezetek csatlakozására. 2. A Nagyváradi Civil Kerekasztal (NCK) jelene és jövője. Előterjeszti: Dr. Fleisz János, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ) elnöke. 3. A Nagyváradi Civil Kerekasztal (NCK) 2010-es tevékenységéről. Előterjeszti: Bruncsák István az ügyvezetést ellátó Posticum vezetőtanácsi tagja 4. A Nagyváradi Civil Kerekasztal (NCK) ügyvezetését 2011-ben ellátó szervezet kiválasztása, szavazás az ügyvezetésért felelős személyről. 5. A 2011-es civil eseménynaptár megbeszélése, összehangolása és elfogadása. 6. A Nagyváradi Civil Kerekasztal (NCK) honlapja és jövőbeli működése, a folyamatos kapcsolattartás módozatai. 7. A következő időszak közös tevékenységeinek, programjainak és pályázati lehetőségeinek ismertetése. 8. Különfélék. Erdon.ro 2016. augusztus 6.In Memoriam Németh László (†2016)Rég történt, de ma is elevenen él bennem a kép, ahogy többedmagával „villámlátogatást” tett nálam. Röviden üdvözölt és néhány udvariassági gesztus után, míg én a többiekkel csevegtem, ő a könyvespolcomat böngészte. Leemelt egy könyvet, majd magától értetődő természetességgel közölte, hogy neki az kell. S nehogy félreértés essék, hozzátette: te majd veszel magadnak másikat. Hajlandó vagyok sok mindenről lemondani, de a könyveimről nem! Mégsem tiltakoztam a furcsa „könyvkölcsönzés” ellen. Valami azt súgta, itt többről van szó. Noha egyértelműen látszott, hogy ismeri már, nem elolvasni akarja, egyszerűen csak maga mellett tudni, a közelében, karnyújtásnyira, hogy bármikor elérhesse, ha szükség lenne rá. Úgy szorította magához, mintha valaki el akarná venni tőle. Pascal Gondolatainak egyik kiadásáról volt szó és ekkoriban még nem tudtam, milyen sokat jelent ez számára. Évekkel később a Posticum padlásszobájában két alacsony fotelba süppedünk. Már betegeskedett. Örömmel vette, ha meglátogatták. Sokszor, sok mindenről beszélgettünk, sőt vitatkoztunk. Aktuális politikai helyzetről, az egyházról, filozófiai kérdésekről és nem utolsósorban könyvekről, épp aktuális olvasmányainkról. Sok kedvence volt, de valahogy mindig Pascalra terelődött a szó. Ilyenkor nagy nehezen felállt, odacsoszogott a könyvespolchoz és leemelt egy régi kötésű könyvet. Nem, nem azt, amelyet tőlem „kölcsönzött” (soha nem kérdeztem később, mi lett a könyv sorsa). Pascal gondolataiból összeállított szöveggyűjtemény volt. A lapjai sárgák, egy-egy oldalakon szinte minden sor ceruzával aláhúzva, lapozgatott és kereste a megfelelő idézetet. Noha szinte már kívülről tudta, mégis szerette pontosan idézni: „Mert végre is mi az ember a természetben? Semmi a végtelenséghez, minden a semmihez viszonyítva, közép a semmi és a minden között”. Tudtam, hogy ezúttal hosszabbra nyúlik a látogatás. Felolvasott egy-egy részt, elmerengett és sokáig hallgattunk, pedig szeretett beszélni. És az egyik kedvenc része: „Nádszál az ember…; de gondolkodó nádszál. Nem kell az egész világmindenségnek összefognia ellene, hogy összezúzza: egy kis pára, egyetlen csepp víz elegendő hozzá, hogy megölje. De még ha eltaposná a mindenség, akkor is nemesebb lenne, mint a gyilkosa, mert ő tudja, hogy meghal”. Nem beszélt róla, miért ennyire fontos neki ez a francia gondolkodó, de talán nem járunk messze az igazságtól, ha a közös „pascali” tapasztalatban keressük a választ. Ateistaként, az öngyilkosság gondolatát fontolgatta, amikor neki is hasonló megtérés-élményben volt része, mit Pascalnak 1654-ben. Ismerjük a híres szavakat: „Tűz. Ábrahám, Izsák és Jákob Istene nem a filozófusok és tudósok Istene. Bizonyosság. Bizonyosság. Tapasztalat. Öröm. Békesség. Jézus Krisztus Istene. Az én Istenem és a te Istened. A te Istened az én Istenem. Megfeledkezni a világról és mindenről, Istent kivéve.” Akár az ő megtérésének dokumentuma is lehetne, s ahogy Pascal e szöveget ruhájának bélésébe varrva hordta haláláig, ő Pascalt hordta magával, talán mert életének erre a fordulópontjára emlékeztette. Az ő alaptapasztalata is ugyanabban a meggyőződésből gyökerezett: „Minden ember szívében van egy Isten alkotta űr, amelyet semmilyen teremtett dolog nem képes betölteni…” Ehhez tartotta magát – olykor gyötrelmes kételyek és megszenvedett kétségek „sötét éjszakái” közepette is – élete végéig. Most megroppant a gondolkodó nádszál, s az Abszolút Igazság, amelyet fiatalkora óta olyan szenvedélyesen keresett és Jézus Krisztusban talált meg, fellebbenti a fátylat minden kétségéről. „Jézus haláltusája a világ végéig tart – hogyan alhatnánk alatta? ” – figyelmeztet Pascal. Igen, mi még nem aludhatunk, de te, kedves Laci, nyugodjál békében! Bruncsák István Magyar Kurír Elhunyt Németh László A Nagyváradi megyéspüspök és az egyházmegye papsága Isten akaratában megnyugodva, szomorú szívvel tudatja, hogy augusztus 4-én, csütörtökön Németh László tiszteletbeli kanonok, nyugalmazott plébános, életének 72., papságának 34. évében, szentségekkel ellátva elhunyt. Németh László 1944. november 19-én született Aradon. Jakab Antal püspök szentelte pappá 1983. június 19-én Gyulafehérváron. Segédlelkész volt Margittán, majd plébános Érkeserűben, Tasnádszántón, Hegyköztótteleken és Köröstarjánban. 2008-ban történt nyugdíjazását követően a Nagyváradi Posticumba vonult vissza, a Szent Erzsébet kápolnában és a Szent Márton Öregotthonban teljesítve lelkipásztori szolgálatot. Az utóbbi hónapokban, betegségére való tekintettel a Nagyváradi Szent Márton Öregotthonban ápolták. Németh László földi mAradványait augusztus 9-én 10.00 órakor ravatalozzák fel a Nagyvárad-újvárosi plébániatemplomban, 11.00 órakor szentmisét mutatnak be lelki üdvéért, majd a Nagyváradi Rulikowski temetőbe kísérik, és ott helyezik örök nyugalomra. Forrás: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye erdon.ro lapozás: 1-5
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
